2009. november 22., vasárnap

Az új rádiók törvényt sértettek

Dr. Majtényi László, az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságokra érkezett pályázati ajánlatok értékelése tárgyában a 2066 és a 2067/2009. (X. 28.) számú ORTT határozatokhoz írt különvéleményéhez

Csatlakozom Dr. Majtényi László különvéleményéhez, a benne foglaltakkal egyetértek.
A csatlakozó különvéleményben továbbá rögzítem, hogy az ORTT-nek az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. pályázatát a pályázat tisztaságához fűződő érdek (pályázati felhívás 3.4.2.1.) megsértése miatt is ki kellett volna zárni az alább részletezett, a pályázati ajánlatokban szereplő vállalások miatt.
  1. Mindkét pályázó a pályázat műsorrendre vonatkozó részében a törvény által kötelezően előírt napi egybefüggő főműsoridőben sugárzott 15 perces hírműsort (8. § (3)) nem a törvény szerinti főműsoridőben jelölte meg. (FM1 konzorcium E1. számú melléklet, Advenio Zrt. 9B sz. melléklet)
  2. Az Advenio Zrt. a műsorrendjét úgy alakította ki, hogy abban napi maximális reklámozásra fordítható időtartamot a törvényi előírást (a műsoridő max. 15%-a) figyelmen kívül hagyva több helyen is a napi műsoridő 20%-ában jelölte meg. (Pályázati Ajánlat 9A., illetve 9B. számú mellékletek)
Ezekre az ajánlati elemekre vonatkozóan hiánypótlás intézménye nem merül fel, a felvilágosítás kérése is kizárt, hiszen a felvilágosítás „nem eredményezheti az ajánlatban megfogalmazott pénzbeli, értékbeli vállalások, lényeges állítások változását, csak azok értelmezését szolgálhatja.” A kifogásolt állítások olyan lényeges elemei a Pályázati Ajánlatnak, amelyekben ha felvilágosítást kért volna a testület, úgy az lényeges állítások változásához vezetett volna. A felvilágosítás kérése nem eredményezheti a Pályázati Ajánlat érdemi kijavítását. A törvényi előírásokat értelemszerűen lényeges vállalási elemnek kell tekinteni. A pályázat tisztaságát súlyosan sérti, hogy a Pályázati Ajánlatokban törvénysértő vállalások jelennek meg, amelyek ráadásul összeütközésben állnak a pályázók azon nyilatkozatával, miszerint tevékenységüket a törvény tiszteletben tartásával végzik. A törvényellenes ajánlatot egy pályáztatás során automatikusan ki kell zárni a pályázat tisztaságának megőrzése érdekében.
Budapest, 2009. november 12.
Timár János

Nincsenek megjegyzések: